Kategória: Polgári védelem

Ilyen még nem volt: április 12. a bűnmegelőzés napja

A bűnmegelőzést Magyarországon a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról szóló határozat
emelte a kiemelten fontos feladatok sorába. A stratégia végrehajtásával a kormány a Nemzeti
Bűnmegelőzési Tanácsot bízta meg, amely a területen tevékenykedő civil és kormányzati
szervezetekkel szoros együttműködésben dolgozik a cél megvalósításán. A széleskörű
együttműködés elsősorban a települések biztonsági problémáira, a fiatalok felvilágosítására,
az áldozattá válás megelőzésére, az áldozatsegítésre és az elkövetők reintegrációjára fókuszál.
A napról napra bővülő szövetség azért dolgozik, hogy mindannyian egy biztonságosabb
holnapra ébredjünk.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot a Kormány 2011. április 12-én alakította meg, ezt a
napot idén először a bűnmegelőzés napjaként ünnepeljük. A bűnmegelőzés napján a közös
erőfeszítés, a széleskörű összefogás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ezen a
napon országszerte megmozdulnak a bűnmegelőzés helyi képviselői, hogy bemutassák
közvetlen környezetükben folyó munkát, egy napra a bűnmegelőzésre irányítsák a figyelmet.
Az idén kiemelt figyelmet szenteltünk az építészeti bűnmegelőzésnek, amely 2019. áprilisi
hírlevelünk témája.

Bűnmegelőzés építészeti eszközökkel – Bűnmegelőzési hírlevél – 2019 április

Bűnmegelőzés építészeti eszközökkel

 

Hogy növelhető egy település biztonsága az építészet és várostervezés eszközeivel? Hogyan lehet biztonságos tereket létrehozni, amelyekre nem telepszik rá a bűnözés? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ az építészeti bűnmegelőzés, egy mind a világban mind Magyarországon egyre népszerűbb és elfogadottabb kreatív bűnmegelőzési irányzat. (tovább…)

Most se dőljön be a csalóknak! – Bűnmegelőzési Hírlevél 2019. március

Többször adtunk már hírt a különböző
„trükkös” módszerrel elkövetett csalásokról,
lopásokról. Úgy tűnik, a trükkök, módszerek
időről-időre változnak, megújulnak, majd
újra előkerülnek a korábbiak.
Ezúttal a közelmúltban ismertté vált
legújabb cselekmények kapcsán szeretnénk
figyelmeztetni a veszélyre és felhívni a
figyelmet a védekezésre. (tovább…)

Biztonságos internethasználat III. – Bűnmegelőzési hírlevél – 2019. Február

Az internet terjedésével nemcsak az elénk táruló lehetőségek kiaknázását kell megtanulnunk, hanem a követendő magatartást is. A virtuális világban éppúgy érvényesek az „illendőségi” és egyéb magatartási szabályok, mint a való világban, továbbá éppen úgy adódnak veszélyhelyzetek is, amelyek kellő odafigyeléssel, egészséges bizalmatlansággal, tudatos internet használattal megelőzhetők.

Tovább

Biztonságos internethasználat I. – Bűnmegelőzési hírlevél – 2019. Január

A technikai fejlődés következtében az internet a mindennapok része lett. Használatával könnyebbé, egyszerűbbé tehetjük életünket. A virtuális tér azonban valós veszélyeket is jelent. Digitálisan tárolt személyes és pénzügyi adataink megfelelő védelem hiányában illetéktelen személyekhez kerülhetnek.

Tovább

Tájékoztató a Karácsonyi és Ünnepi időszak Tűzveszélyeiről

A karácsony köré világszerte egész ünnepkör épült, adventtől kezdve egészen vízkeresztig, melynek egyik legfontosabb kelléke és szimbóluma a karácsonyfa – enélkül talán el sem lehetne képzelni az ünnepet. Hagyománnyá vált a feldíszített fenyőfán elhelyezett gyertyák, csillagszórók meggyújtása is.

Tovább